Eljött egy újabb nap. A gyerekek
reggel fél nyolckor a tábori ébresztőre ébredtek. A reggeli
előkészületeket
követve, a tanulóink megterítettek, segédkeztek a májkrémes kenyerek
elkészítésében. Az étkezés végén a beosztott mosogatók elvitték a konyhába az
étkezéshez használt edényeket, elmosogattak. A többiek a sátraikat rendezték és
a tábor területén összeszedték a szemetet.
A délelőtt folyamán a kerékpártúra
elmaradt, helyette a biciklik karbantartását végeztük, mert kerékpárok nem
feleltek meg a biztonságos közlekedés feltételeinek. A kenuzás a nagy szél miatt
nem volt biztonságos, helyette vízi játékok vették át a fő szerepet. A játékos
tornát a strand mellett lévő játszótérnél tartottuk meg.
A délelőtti aktív sport, az ebédre
elfogyasztott húsleves és cigánypecsenye hozzásegített mindenkit, hogy a csendes pihenő csendes legyen a strand
árnyékos fái alatt.
A délutáni kézműves foglalkozások
jóval tovább tartottak, mint azt eredetileg terveztük, így délután már nem
mentünk le a strandra és a játszótérre. Minden gyerek azon a foglalkozáson
(gyöngyfűzés, gyöngyszövés, similabda, kupakfűzés, tollaslabda, fogócska,
zenehallgatás, focizás) vett részt, amihez kedve volt. Akinek még ez se volt
elég, bekapcsolódhatott a kürtőskalács elkészítésébe, amit meglepetésnek
szántunk. A
fiúk fát gyűjtöttek, vágtak, előkészítették a tűzrakó helyet, a
lányok tésztát dagasztottak és kisütötték a kalácsokat. A vacsorára tálalt
tavaszi felvágott, sajttal, vajas kenyérrel, paradicsommal és paprikával hamar
elfogyott. Az étkezés végén jelentettük be, hogy az este folyamán pótoljuk az
elmaradt táncos mulatságot, ahol a gyerekek kitombolták magukat. A legkisebbek
is kitartottak a végsőkig, mindenki táncolt, aki szeretett volna. A zenét két
diákunk keverte.
A kimerítő nap után hamar
elcsendesedtek a sátrak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése