2015. október 19., hétfő

Támop zárórendezvény

A Séfkrajcár Étterem és Rendezvényteremben volt péntek délután a "Környezeti- és Egészségnevelés a Bárczi iskolában" c. TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0643 projekt zárórendezvénye. Az összefoglaló film a Youtube-on is látható:



2015. október 13., kedd

Utoljára a Hubertus Erdei Iskolában

A Bárczi iskola tanulói a TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0643 pályázat keretein belül sok érdekes és izgalmas programon vehettek részt az elmúlt hónapokban, ezek közé tartozott a Hubertus erdei iskola programja is (Ajka-Csingervölgy). Az erdei iskolában az iskola tanulói 4 alkalommal 15 fős csoportokban kirándulhattak egy napos program keretében. Az erdei iskolában nagyon sok élménnyel lettek gazdagabbak, egy fantasztikus napot tölthettek el a friss levegőn, gyönyörű környezetben és közben sok-sok új dolgot tanultak. 2015. szeptember 30-án a 8. osztályokból összesen 14 fő, illetve a 7. osztályból egy tanuló indult el a Bárczi iskolából kora reggel hideg csomaggal felpakolva.

A megérkezésünk első élménye, hogy egy festői szépségű erdei környezetben található több épületből álló erdei iskolához érkeztünk, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. Az időjárás is kedvezett nekünk, kicsit hűvös volt ugyan, de a nap gyakran kisütött és nem esett az eső. Játékos feladatok következtek, melyek az erdő növény és állatvilágával kapcsolatos kérdésekből álltak. Ezeket a feladatokat a gyerekek csoportokban oldották meg, egymás között megbeszélték a kérdéseket és közösen döntöttek, nagyon jó volt a hangulat és ötletesek a feladatok. Ezt követően egy rövid szabályismertető után elindult az erdei túra. A túra során a gyerekek sok mindent tudtak meg az erdei növényekről, állatokról, az erdei jelölésekről - egy kis történelmi áttekintéssel - és a vadászat szabályairól, ami a fiúkat kifejezetten lekötötte. Az erdész rövid előadásai érdekesek, tanulságosak és izgalmasak voltak nemcsak a gyerekeknek, de a tanár nénik számára is. :-) Megtudtuk, hogy a harkály honnan tudja, melyik fában van élelem, hogy a vadászat során mire kell odafigyelni, hogy hogyan ismerjük fel az erdőhatárt, mi az a nyiladék, hogy miért madárcseresznye a madárcseresznye és hogy milyen illatos a fenyő tüskéje. A túra során egy erdei sport tanösvényre is rátértünk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a helyből távolugrást, amiken jókat kacagtak. Az erdei túra szintén játékos feladattal zárult, ahol a már korábban kialakult csapatok összemérhették tudásukat a túra alatt tanultakból. Visszaérkezve meleg ebéd fogadott minket, amit az átfázott csapat nagyon szívesen fogadott. A finom ebéd elfogyasztása után a gyerekek kipróbálhatták az erdei iskola területén található fa játékokból álló játszóteret és megismerkedhettek a baromfiudvar lakóival. Ezután megtekinthettük közösen a kitömött állatokból álló kiállítást, ahol egy természetes erdei környezetet láthattunk kialakítva. Ez lenyűgözte a gyerekeket, sok-sok kérdést tettek fel a vezetőnek. Arra is sor került, hogy az erdei állatok hangját meghallgassuk egy tv-készülék segítségével. A nap lassan a végéhez ért, a gyerekek nagyon elfáradtak, de látható volt rajtuk az öröm és érdeklődés egész nap. Másnap az iskolában nagyon sokat meséltek az élményeikről és ezt meg is fogalmazták néhány mondatban, valamint megkértem őket arra, hogy rajzolják le mi fogta meg őket leginkább a nap folyamán. Szép színes rajzok, és élménydús beszámolók születtek. 
                                                                                           By Hazler Adri



2015. október 12., hétfő

Néptánc oktatás

Intézményünkben nagy hagyománya van a néptáncnak. Tanulóink az elmúlt években főként a Rábaközi népi kultúrával, táncokkal ismerkedtek meg a néptánc oktatás keretében. Az intézmény helyi tantervében szerepel a néptánc, az alsó tagozatos tanulók heti egy órában tanulják meg a magyar népi táncok alapjait. A felsős, illetve szakiskolás tanulók számára szakköri lehetőségként szerepel a néptánc tanulása. A projekt időszaka alatt ezt a koncepciót kívántuk kibővíteni, mert úgy vettük észre, hogy nagy igény mutatkozik erre a tevékenységre tanulóink körében. Több gyermek később kerül át intézményünkbe, így a néptánc oktatás alapozó időszaka kimarad számukra.


 A projekt időszakában heti két alkalommal összesen 20 órában kívántuk biztosítani 15 tanulónk számára a táncolás lehetőségét az alapoktól kezdve. Célunk, hogy az újonnan induló csoportunk tagjai az évek óta táncoló Galagonya csoportunkba integrálódhassanak, és hosszú távú célként szerepel, hogy közös fellépést tarthassanak a 2015. évi Bárczi-Caritas jótékonysági Gálán. 

Az induló csoportunk felkészítésére külsős oktatót kívántunk alkalmazni. Kovács Krisztián/ Kiki/ személyében nemcsak egy barátságos, közvetlen személyiséget ismerhettük meg, hanem egy olyan „példaképet” akinek szájából hitelesebbé válik a tanítás, a magyar kultúra szava.
A létszám meghatározása: a felmérés során a pályázatban megjelölt 15 fő tűnt reálisnak, ám a munka megkezdése után több ízben is gyarapodott a tagság. Ez minden esetben öröm egy pedagógusnak, amikor saját elhatározásából veszi ki részét a gyermek a közösségi munkából és nem pedig a többszöri kérés, esetleg elvárás eredménye az együttműködés.
 Az órák felépítésénél igyekeztünk figyelni, hogy a játékok, énekek tanulása mellett mindig beszélgessünk a népszokásokról is. Ez mindig jó alkalmat teremtett az órákra való ráhangolódásra. A mozgásos játékokat ritmusfejlesztés, és általában táncos mozgás követte. A neves népzenei együttesek zenéi hozzásegítettek, hogy a gyerekek megérezzék a zene lüktetését, s az énekes feldolgozások segítségével a dalokat is rendszeresen ismételjék.
Gyermekeink számára különösen fontos az összetartozás érzése, melyet a közös táncolás biztosíthat számukra, hiszen részesei lesznek egy állandó összetételű társaságnak, és az együttes munka szórakozássá válik/ válhat számukra.
                                                                       by Jákli Ildi

2015. október 7., szerda

Ökonap

2015. október másodikán, pénteken tartottuk a 2015/2016-os tanév első játszóházát, melynek témája az aktuális évszak, az ősz volt. Mindenkinek megvolt a feladata: az iskola többsége játékos, sportos vagy éppen kézműves állomásokon vett részt.
A napunk rövid megnyitóval kezdődött, majd az iskola apraja-nagyja lefutotta a 2015 métert, amely programon évek óta részt vesz iskolánk. 
A sportos állomások megszervezésében a "TE IS" csoport volt segítségünkre. A tornateremben Floorball, az előtérben sportos X-BOX állomást alakítottak ki.
9 órától lehetett wc-papír gurigából halloween-i denevért csinálni, spirálos ablakdíszt, őszi mécses tartót, papír vagy toboz sünit, és őszi színekben pompázó kézlenyomat falevelet, utóbbi nemsokára az előtér egyik paravánját fogja díszíteni. 
Ha valaki megéhezett, az elkészített kézlenyomatért cserébe a büfében egészséges finomságot kaphatott. Zöldségtálat, vegyes salátát készítettünk a Mango-Coop Kft. által biztosított friss zöldségekből, és diabetikus Gullón kekszekből is csemegézhettek a gyerekek. Ha már ÖKOnap, a gyerekek megismerkedhettek az iskola könyvtárába újonnan érkezett növény- és természetismereti kötetekkel, melyek a könyvtár már meglevő ÖKO-polcait töltik fel. Köszönjük a könyvek beszerzését a Pannon-Literatúra Kft-nek!
2015. 10. 01-én érkeztek meg a Margaréta Flóra Kertészetből az első jelölő növények, örökzöldek, cserjék. Ezeket azonnal el is lettek ültetve a kijelölt helyekre. A játszóház napján érkezett meg a többi növény. Évelő, folyamatos gondozást, ápolást igénylő virágokról van szó, amelyek állandó munkát, ezzel pedig tanulási lehetőséget biztosítanak a nagyoknak. Míg a szakiskolások beültették a kialakított kertekbe a virágokat, addig 8. osztályosok az iskola előtti füves területen és a járdán gyűjtötték össze a már lehullott faleveleket.
A TÁMOP- 3. 1. 4. C- 14- 2015- 0643 számú nyertes pályázatunk lehetőséget adott arra, hogy az iskola, legfőképpen az idei tanévben indult parkgondozó képzésben részt vevő tanulóinak megfelelő kerti szerszámokat és növényeket vásároljunk, felfrissítve és megszépítve ezzel az iskola udvarát. Valamint ez a pályázat és a Bárczi Caritas Alapítvány segített nekünk abban, hogy a kézműves állomásokhoz szükséges eszközöket megvásárolhassuk.
Az udvar előkészítési, tereprendezési munkái már 2015.09.24.-én, csütörtökön, elkezdődtek. (Erről már írtunk korábban a blogon.)
A látvány és a képek magukért beszélnek. Már most teljesen más képet kapott az iskola udvara. A rengeteg munkát köszönjük szépen a kitartó, fáradtságot nem ismerő 9. e. a. és 9. e. b.  osztályoknak és a munkájukat folyamatosan felügyelő és segítő Kollégáknak!
A délután folyamán a pihenésé volt a főszerep, volt is mit kipihenni. Ebéd után a Marso Kft. munkatársa, Molnár László tartott előadást a hulladékgazdálkodásról. A gyerekek örömmel vették át a helyes válaszokért a kis piros Marso autókat! Köszönjük szépen, Marso!
Ezután jött a várva várt mozi. Négy film közül választhattak a gyerekek, így mindenki talált magának olyat, amit szívesen megnézett.

By: Hérics-Simon Ági

2015. szeptember 28., hétfő

Egynapos erdei iskola kirándulás Ajka Csingervölgy

2015. szeptember 25-én volt a TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0643 projekt erdei iskolai programjának harmadik alkalma. 15 tanuló vett részt, három fő kísérő pedagógussal. Egész héten reménykedtünk benne, hogy a megígért hidegfront kegyelmez nekünk és szép időben fedezhetjük fel a Hubertus erdei iskolát. Sajnos esős, hideg időre ébredtünk péntek reggel. 
Nagyon vártuk az erdei iskolát, úgy gondoltuk, végre kiszabadulunk a természetbe. Jaj, de nem így történt! Zuhogott, ömlött, szakadt az eső. Olyannyira, hogy még a buszunk is beázott, le kellett cserélni. 
Ajka-Csingerbe érve ki se akartunk szállni a buszból. Kár lett volna benn maradnunk, mert az erdei iskola helyszínén erdőpedagógusunk, Huiber György fűtött házban fogadott minket. Nem bántuk már, hogy nem kellett iskolába menni. Gyuri bácsi csoportokra osztott minket, 5-en kerültünk egybe. Neveket kellett választani, olyat, ami az erdővel kapcsolatos. Jót szórakoztunk névadás közben. Jobbnál jobb feladatokat kaptunk! Hamar elfelejtettük, hogy kirándulni akartunk, olyan sokat nevettünk. 

A finom ebéd után játszottunk még egy kicsit, majd a cserebusszal hazaindultunk.

2015. szeptember 26., szombat

Ökonap szeptember 24-én

Iskolánk tavaly óta foglalkozik a gondolattal, hogy Ökoiskola szeretne lenni. Néhány szorgos pedagógus megalakította az Ökoiskolai munkacsoportot, melyhez iskolánk Erika nénije is szívesen csatlakozott a technikai személyzetből. Úgy gondoljuk, hogy havi egy alkalommal érdemes öko-programot szervezni, mert a gyerekek szeretnek a változatos, újrahasznosítható dolgokból készített apróságokkal bíbelődni, szeretik a gyümölcsöket, zöldségeket. Ökoiskolaként fontos számunkra a környezetünk alakítása, szépítése. A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0643 pályázati forrás segítségével a Gépudvarház biztosított számunkra szerszámokat, valamint a Margaréta Flóra Kertészetből növényeket rendeltünk, hogy szebbé tegyük iskolánk udvarát. 
A 2015. szeptember 24-i Ökonapunk fő célkitűzése környezetünk formálása volt. Az alsó tagozatosoktól azt kértük, hogy segítsenek nekünk ősziessé varázsolni az előteret, és az ÖKO-faliújságot. Rengeteg kreatív, gyönyörű apróságot készítettek, mellyel kidíszítettük az iskola auláját. A felső tagozatosok gyümölcssalátát is készíthettek. A "nagyok" segítettek elkezdeni az iskola udvarának rendezését. A 9. osztályosok elkezdték feltörni az iskola udvarát csákánnyal és ásókkal, hogy a következő héten elkezdődhessen a nagy ültetési projektünk. Kollégáink a Mago-Coop Kft. által biztosított gyümölcsöket és a Bakony Herbál Kft. által biztosított diabetikus élelmiszerekből kínálták a gyerekeket az iskola előterében. 

2015. június 16., kedd

Erdei iskolai tábor Balatonakaliban - Hetedik nap - Június 16.

Eljött a tábor utolsó napja. A gyerekek a reggeli ébredés után, már a sátor elé sorakoztatták a csomagjaikat, elrendezték a sátrakat, takarítottak, majd a munka végeztével nekiálltunk az utolsó reggelinek (virsli, kenyér). Bár nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre, hogy kihasználjuk a kemping és a környék adta lehetőségeket, mindent megtettük, hogy jól érezzük magunkat.
A délelőtti foglalkozások közül választhattak a gyerekek, volt aki strandolt, gyöngyöt fűzött Andi nénivel, biciklizett, focizott vagy épp csak az árnyékben pihent és nézte a felhők vonulását. Ebéd után mindenkire rájött a honvágy, többen még egyszer körbe járták a tábori sátrakat, ellenőrizték mi maradt ki. Erzsi néni és Nelli néni utoljára megtartották a sátor ellenőrzést és véglegesítették a legszebb sátor, legrendesebb táborozó versenyét.
Délután megtartottuk az eredményhirdetést, minden díjazott megkapta a méltó jutalmát, volt akit dicsérettel, volt akit citromdíjjal jutalmaztak. A legfontosabb, hogy minden táborlakó elismerést kapott. Délután két órára megérkeztek a Máltai Szeretetszolgálat, a Man at Work kisbuszai, illetve néhány önkéntes szülő, pedagógus, akik
biztosították, hogy minden gyermek és tábori felszerelés épségben visszajusson Veszprémbe, a buszpályaudvarra vagy az iskolába. A gyerekek rosszul viselték a búcsú pillanatait, sírtak-nevettek, sokakban most tudatosult, hogy ennek a tanévnek vége és két hónapig nem látják a barátaikat, az iskolát. A táborban sok barátság, szerelem szövődött, de a legfontosabb, hogy mindenki gazdagabb lett, nemcsak élményekkel, hanem az együtt töltött idő és a megélt pillanatok értékeivel, tapasztalataival.